Minimum 170-180 forint lesz az idén a dinnye kilója, csökkent a termőterület

A tavalyi 3500 hektár helyett idén csupán mintegy 2800-3000 ezer hektárnyi területen ültettek görögdinnyét a termelők. A termelési, szállítási és munkaerőköltségek megugrása miatt a nyári főszezonban sem számíthatunk 170-180 forint alatti kiskereskedelmi árra kilogrammonként, ami a tavalyi minimumot jelentő 130 forinthoz képest 30-40 százalékos áremelkedést jelent.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„A területcsökkenést a kertészeti ágazatokat sújtó munkaerőhiány, illetve a dinnye értékesíthetőségének bizonytalansága mellett az is okozza, hogy számos dinnyetermelő döntött úgy, hogy területén inkább szántóföldi gazdálkodást folytat idén. Ezek a termények (különösen az ukrajnai háború kirobbanását követően) jelenleg kiemelkedő áron értékesíthetők – mutat rá a dinnyetermő területek csökkenésének okaira Polgárné Sarok Edit, az Agroinform.hu szakújságírója. – További fontos szempont a kiszámíthatóság. Míg a gabonának biztos piaca van, a dinnyeszezon sikere az utolsó pillanatig kétséges: egy hűvösebb nyári időszak éppúgy áthúzhatja a dinnyések számításait, mint egy, a vártnál nagyobb importdömping."

Dinnyeszeretők kálváriája jön (Fotó: depositphotos)

A bizonytalansági tényezőket ugyanakkor bizonyos mértékig képesek csökkenteni a termelők. A hagyományos, magról vetett fajták helyett ma már egyre inkább korszerű hibrid változatok oltott palántáit ültetik ki, amelyek amellett, hogy ellenállóbbak, hamarabb is tudnak beérni. Sokan csepegtető öntözéssel és talajtakarással hatékonyan tudják ellensúlyozni egy-egy aszályosabb időszak kedvezőtlen hatásait.

Legalább ennyire fontos a vásárlói igényekhez való rugalmas igazodás. A vevők egyre inkább a magnélküli vagy kevés maggal rendelkező fajtákat kedvelik. Emellett ma már jóval nehezebb eladni a 8-10 kilogrammos hagyományos görögdinnyéket, a vásárlók a jól kezelhető, hűtőszekrényben is könnyen tárolható 3-5 kilogrammos dinnyéket keresik. Egyre kevésbé él már az a hiedelem, hogy a kisebb méretű dinnye kevésbé érett és zamatos, hiszen a hibrid fajták eleve ilyen méretre lettek kinemesítve.

A korszerű dinnyetermesztés persze eleve magasabb kiadásokkal jár, a korszerű palántáknak, illetve azok kiültetésének például sokkal nagyobb a költsége, mint a magról vetésnek. Emellett az öntözés költségei, a dinamikusan emelkedő munkabérigények, valamint a megugró szállítási költségek is jelentősen növelik a termelők ráfordításait, amit a kereskedelmi áraknak is tükrözniük kell. Emiatt a piacokon és az üzletekben idén a főszezonban is 170-180 forint/kg fogyasztói árakra kell számítani, ez a tavalyi szintet 30-40 százalékkal múlja felül.

„Az importverseny idén várhatóan valamivel kevésbé szorítja a majd hazai dinnyetermelőket – jelzi előre az Agorinform szakértője. – Az extrém magas üzemanyagárak miatt a déli országokból (elsősorban Spanyolországból, Olaszországból és Görögországból) a nagy távolság miatt képtelenség lesz dömpingáron dinnyét szállítani Közép- és Észak-Európába. Korábban az Ukrajnában termelt dinnye is olcsó konkurenciát jelentett, de a termőterületek egy részének környékén jelenleg is harcok folynak, az emiatt kieső szállításokat nem csupán a hazai, hanem a lengyel és a német piacon is lehetőség nyílhat részben magyar dinnyével kipótolni.”

 

 

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo