Agrárgazdaság
Agrárgazdaság

Látványosan nőtt a mezőgazdaság beruházási teljesítménye

Látványosan nőtt a mezőgazdaság beruházási teljesítménye

Agrofórum Online

A mezőgazdaság beruházási teljesítménye a korábbi negyedévek visszaesése után jelentősen nőtt (+37 százalék). Ehhez hozzájárultak az erdőgazdálkodással foglalkozó vállalkozások fejlesztései is 2021 harmadik negyedévében – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) beruházásokról szóló gyorstájékoztatójából.

Az idei esztendő harmadik negyedévében 168,07 milliárd forint volt a beruházások összértéke a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat együttes kategóriában. Tavaly ebben a negyedévben ez az összeg 112,64 milliárd forint, volt.

Az idei első kilenc hónapban a halmozott, kumulált beruházási összérték a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat együttes kategóriában 376,16 milliárd forint. 2020-ban ugyanez ez adata 338,4 milliárd forintot mutatott.

A nemzetgazdasági beruházások 2021. III. negyedévi 12,4 százalékos volumennövekedéséhez leginkább a feldolgozóipar járult hozzá (5,7 százalékponttal). Szintén jelentősen emelte a beruházási aktivitást a szállítás, raktározás, a mezőgazdaság, a kereskedelem, valamint az ingatlanügyletek beruházási teljesítménye (3,2, 1,7, 1,1, illetve 1,0 százalékponttal). Ugyanakkor a volumenbővülést számottevően (2,1 százalékponttal) visszafogta a közigazgatás teljesítménycsökkenése.

Az összes nemzetgazdasági beruházás szezonálisan kiigazított volumene 2021 III. negyedévében az előző negyedévihez mérten 1,8 százalékkal nőtt, a korábbi időszakhoz képest a bővülés üteme mérséklődött. Ezen belül az építési beruházások szezonálisan kiigazított volumene 3,6 százalékkal rekordmagas szintre emelkedett, míg a gép- és berendezésberuházásoké 1,7 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől.

2021 III. negyedévében az előző év azonos időszakához képest a beruházási tevékenység volumene 12,4 százalékkal gyarapodott. Ezen belül a teljesítményérték hat tizedét képviselő építési beruházásoké nagyobb mértékben, 14 százalékkal nőtt, a közel négy tizedét kitevő gép- és berendezésberuházásoké pedig kisebb mértékben, 10 százalékkal. A gépberuházások mintegy harmadát kitevő belföldi gyártású gépek volumene jelentősebben bővült.

A beruházási teljesítmény 57 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene – folytatva az előző negyedévben megkezdődött bővülést – számottevően gyarapodott (22 százalékkal). A növekedésben szerepet játszottak a Covid19-járvány tavalyi mélypontja után kezdődött új vállalati fejlesztések is. Ugyanakkor a beruházások 13 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések lényegesen visszaestek (–12%). Mind a helyi önkormányzatok, mind a központi szervek csökkentették beruházásaikat a bázisidőszakhoz képest.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Márciusban rekordot dönthet az orosz gabonaexport

2024. március 27. 12:10

Az orosz búza exportára zsinórban második hete emelkedett, amit a világpiacok okozhattak, és az elemzők szerint a gabona kivitele rekordot dönthet márciusban.

100 millió forintot fizetnének egy hektár földért Németországban

2024. március 25. 17:10

Magdeburg közelében 1100 hektáros iparterületet terveznek kialakítani. A helyi gazdák a földjeikért 250 ezer eurót (100 millió forint) kapnának – hektáronként.

Megjelentek az első új erdészeti pályázati felhívások

2024. március 25. 16:10

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között, így a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó kompenzációs kifizetését lehetővé tévő és az erdőkárok helyreállítását támogató felhívás.

Itt az új, 2024-től érvényes Standard Termelési Érték (STÉ) kalkulátor

2024. március 22. 12:10

Létrehoztuk az új Standard Termelési Érték (STÉ) kalkulátort, amely márciustól elérhető az Agrárközösség honlapján.